Ma még én magam is meglepődtem, hogy a mérleg csak 53,9kg-ot mutatott.
Egy hónapja kezdtem bele a fogyókúrámba 59,7kg-al és most majdnem 6 kilóval vagyok kevesebb. Egy hónap alatt tehát sikerült leadnom a tervezett szűk 12kg felét. Már csak 6 kg választ el a 48 kilótól, ami már igencsak ideális lenne. Nálam ez már a tökéletes alakot jelentené, tehát 46-50 kiló között ingadozó súllyal tökéletesen kiegyeznék és abból a tartományból még lefelé sem szeretnék kilógni.
Jó ilyeneken agyalni. Úgy érzem kézzel fogható közelségbe került a fogyókúrám célja és egyáltalán nem volt kibírhatatlan. Tegnap például munka után éhes voltam és ettem egy keveset. Nem terveztem, de egyszerűen kellett. A párommal aztán majd 2 órát bicikliztünk és már sötétedett mire hazaértünk. Szomjas voltam, de éhes nem, így nem vacsoráztam. Talán emiatt is mutatott ma ennyivel kevesebbet a mérleg.
Igazság szerint nem számít. Most nagyon elégedett vagyok és kicsit el is engedtem magam a reggelinél. Azt ugyanis fontosnak tartom, hogy ha már elgyengülök azt nem este tegyem.
Hátra van még az út másik fele. Valószínű lassabb és talán nehezebb is lesz, mint az eleje, de ez nem zavar.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése